A romániai lágerben értesültem apu haláláról, 1958 májusában. Már régóta nem volt hírünk felőle, aztán anyu kapott egy levelet Bogyó nénitől, aki ápoló volt a budapesti Gyűjtőfogházban. A levélben csak annyi állt, hogy Józsi bátya már nincs köztük. Ezt olvasta fel nekünk. Akkor döbbentem rá, hogy soha többé nem látom apukámat. Az igazi megkönnyebbülést az jelentette, amikor Göncz Árpád börtönviselt barátjuk felkereste anyut 1989-ben. Ő személyesen látta apu kivégzését a börtön udvarán, és részletesen leírta az utolsó perceit. Azt mondta, apu büszkén és nyugodtan ment a golyó elé. Végre nem kétségek között kellett élnünk, hanem megkaptuk a szörnyű, de tisztázó igazságot.
Az újratemetés 1989 májusában kettős érzelmet keltett bennem. Egyrészt óriási igazságtétel volt, hogy a mártírok név szerint, tisztességgel kerültek végül nyilvános temetésre. A sírhelyükön végre megállhattunk, megemlékezhettünk. Másrészt rettenetesen féltem. A politikai légkör akkor is nagyon feszült volt, én már nem akartam a középpontban állni. Orbán Viktor beszéde a temetés napján mégis azt a régi félelmet hozta vissza. Fiatal politikus létére iszonyú kemény, konfrontatív szavakat használt a hatalommal szemben. Attól rettegtem, hogy itt kezdődik minden elölről, és ismét követelni fogják az árat azoktól, akik csak a családjukat akarták visszakapni.
- Apu halálának híre
- Bogyó néni levele
- Göncz Árpád látogatása
- Apu kivégzésének leírása
- Újratemetés 1989 májusában
- Orbán Viktor beszéde
| Év | Rendezvény | Érzelem |
|---|---|---|
| 1958 | Apu halála | Szomorúság |
| 1989 | Újratemetés | Kettős érzelem |
