A rendszerváltás utáni Magyarország egyik kulcsfontosságú gazdasági kihívása az örökölt államadósság kezelése volt. Míg Lengyelország 1991-ben jelentős, mintegy 50%-os adósságelengedést kapott nyugati hitelezőitől, hazánk nem részesült hasonló kedvezményben. Ez a különbség máig vitatéma a magyar közéletben és alapvetően befolyásolta az ország gazdasági mozgásterét.
Magyarország 1990-ben közel 21 milliárd dolláros adósságállománnyal rendelkezett, amely az akkori GDP 73%-át tette ki. Ez jelentős teher volt egy olyan ország számára, amely éppen demokratikus átalakuláson ment keresztül és gazdasági rendszerváltást hajtott végre. A lengyel példa fényében jogosan merül fel a kérdés: miért nem történt hasonló adósságelengedés Magyarország esetében?
A válasz összetett. Egyrészt Magyarország, ellentétben Lengyelországgal, a rendszerváltás előtti években is pontosan törlesztette adósságait, így hitelképessége erősebb volt. „Magyarország mindig is megbízható adósnak számított, még a rendszerváltás előtti időszakban is” – nyilatkozta Antall József kormányának egyik gazdasági tanácsadója. Ez a megbízhatóság azonban végül hátrányunkra vált.
Másrészt geopolitikai szempontok is szerepet játszottak. Lengyelország stratégiai fontossága a NATO számára jelentősebb volt a hidegháború lezárultával, különösen a Szovjetunió/Oroszország közvetlen szomszédjaként. A nyugati hatalmak ezért nagyobb hajlandóságot mutattak a lengyel gazdaság megsegítésére.
Az Antall-kormány gazdaságpolitikai stratégiája is eltért a lengyel megközelítéstől. Míg a lengyelek határozottan követelték az adósságelengedést és a „sokkterápia” mellett döntöttek, a magyar vezetés fokozatosabb átmenetet tervezett és a nemzetközi pénzügyi közösséggel való jó kapcsolatok fenntartását helyezte előtérbe.
Az elmaradt adósságelengedés következményei súlyosak voltak. Az ország évtizedekig küzdött a magas államadóssággal, amely korlátozta a gazdaságfejlesztési lehetőségeket és növelte Magyarország pénzügyi sebezhetőségét. A magyar költségvetésben évente jelentős összeget kellett elkülöníteni adósságszolgálatra, amelyet más területekről, például az egészségügyből, oktatásból vagy infrastruktúra-fejlesztésből kellett elvonni.
Az 1990-es döntések hosszú távú következményeit ma is érezzük, hiszen az államadósság kezelése továbbra is kiemelt gazdaságpolitikai feladat. A történelmi tapasztalat azonban arra is rávilágít, hogy egy ország gazdasági sikere nemcsak az induló feltételektől, hanem a követett gazdaságpolitikától és a nemzetközi környezethez való alkalmazkodás képességétől is nagyban függ.
