A lakhatási válság egyre mélyül Magyarországon, különösen Budapest és a nagyvárosok agglomerációiban. Az ingatlanárak 2025-re már 68%-kal haladták meg a 2015-ös szintet, miközben a bérek növekedése nem tartott lépést ezzel. A megfizethető otthonhoz jutás kérdése nemzetbiztonsági üggyé vált, hiszen a népességmegtartás és a családalapítás alapfeltétele.
A probléma gyökere összetett, és számos tényező együttes hatásából fakad. Egyrészt a befektetési célú lakásvásárlások aránya tovább nőtt, ami elsősorban a nagyvárosi ingatlanok árát hajtja felfelé. Másrészt az építőipari kapacitás korlátozott, az alapanyagárak emelkedése pedig súlyosbítja a helyzetet. A Gazdaságkutató Intézet adatai szerint évente mintegy 15-20 ezer új lakásra lenne szükség a kereslet kielégítéséhez, azonban csak 12-13 ezer épül.
„Nemzeti érdekünk, hogy a magyar családok megfizethető otthonhoz jussanak saját hazájukban” – nyilatkozta nemrég a miniszterelnök a lakhatási program bejelentésekor. A kormány újabb kedvezményes hitelekkel és adókedvezményekkel próbálja orvosolni a helyzetet, ám szakértők szerint ez nem elég.
A V4 országok közül Csehországban hasonló a helyzet, míg Lengyelország sikeres lakásprogramja tanulságos lehet. A lengyel kormány állami bérlakás-építési programja több tízezer új otthont eredményezett három év alatt. Magyarországon viszont az állami szerepvállalás e téren mérsékelt maradt.
A megfizethető lakhatás hiánya már a demográfiai mutatókon is tükröződik. A fiatalok később költöznek el a szülői háztól, később alapítanak családot, és kevesebb gyermeket vállalnak. Ez pedig az ország hosszú távú érdekeivel ellentétes.
A megoldás nem várathat magára. Átfogó, nemzeti szintű lakáspolitikára van szükség, amely a piaci mechanizmusok mellett erősebb állami szerepvállalást biztosít. A keresztény szolidaritás elve alapján olyan rendszer kialakítása szükséges, amelyben minden magyar család méltó otthonra találhat saját hazájában, elősegítve ezzel a nemzet fennmaradását és gyarapodását.
