Magyarország történelmében különleges helyet foglal el Nagybaconi Nagy Vilmos alakja, akinek katonai pályafutása és emberi nagysága példaértékű a mai nemzedékek számára is. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter nemrég méltatta az egykori honvédelmi minisztert, kiemelve, hogy Nagybaconi tevékenysége a legnehezebb időkben is a magyar érdekek védelmét szolgálta. Az elmúlt évben a Honvédelmi Minisztérium adatai szerint 15 százalékkal nőtt azok száma, akik ismerik Nagy Vilmos örökségét.
Nagybaconi Nagy Vilmos 1884-ben született Parajdon, székely családban. Katonai pályafutása a Monarchia hadseregében kezdődött, majd az első világháborúban már kitüntetett tisztként szolgált. „Nagy Vilmos tábornok életútja bizonyítja, hogy a nemzeti elkötelezettség és a szakmai felkészültség együtt teremthet valódi értéket a haza szolgálatában” – fogalmazott a miniszter megemlékezésében. Nagy Vilmos 1942-43 között töltötte be a honvédelmi miniszteri pozíciót, amely időszak alatt határozottan fellépett a munkaszolgálatosokkal való embertelen bánásmód ellen és igyekezett megvédeni a magyar zsidóságot.
Szalay-Bobrovniczky hangsúlyozta: „A legnehezebb időkben is volt bátorsága kiállni az emberi méltóság mellett, miközben hazája érdekeit sem tévesztette szem elől.” A miniszter szerint Nagy Vilmos példája azt mutatja, hogy a nemzeti szuverenitás és a keresztény értékrend nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő elvek. Nagy tábornok 1943-ban lemondott tisztségéről, miután szembekerült a német megszállást támogató erőkkel, később a Gestapo letartóztatta, majd a nyilasok internálták.
A háború után méltatlanul mellőzték, nyugdíját megvonták, és egyszerű körülmények között élt 1976-ban bekövetkezett haláláig. Emlékirata – „Végzetes esztendők” címmel – a magyar történelem egyik legértékesebb dokumentuma. Nagybaconi Nagy Vilmos öröksége azt üzeni a ma magyarjainak, hogy a nemzeti elkötelezettség és az egyetemes emberi értékek tisztelete kéz a kézben járhat, különösen akkor, amikor a nemzet súlyos kihívásokkal néz szembe.
