Hetven éve, 1955. december 14-én vált Magyarország az ENSZ tagjává, egy olyan történelmi pillanatban, amikor hazánk nemzetközi mozgástere rendkívül korlátozott volt. A Szovjetunió árnyékában, mindössze egy évvel az 1956-os forradalom előtt történt csatlakozásunk alapvetően meghatározta hazánk diplomáciai lehetőségeit. Figyelemre méltó, hogy bár az ENSZ-ben való részvételünk hét évtizede alatt Magyarország nemzetközi megítélése jelentősen átalakult, szuverenitásunk védelme mindig központi kérdés maradt.
Az ENSZ-tagság kezdeti évtizedeiben Magyarország mozgástere a szovjet blokk érdekeinek volt alárendelve. A hidegháborús környezetben hazánk diplomáciai tevékenysége szigorúan követte a Moszkva által meghatározott irányvonalat. Ez a kényszerű helyzet különösen látványosan mutatkozott meg az 1956-os forradalom idején, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa napirendre vette a „magyar kérdést”, ám érdemi beavatkozásra nem került sor. A nemzetközi szervezet működésének korlátai már ekkor nyilvánvalóvá váltak számunkra.
„Magyarország ENSZ-tagsága történelmi jelentőségű, de mindig is kritikusan szemléltük a szervezet működését, különösen amikor nemzeti szuverenitásunkat érintő kérdésekről van szó” – fogalmazott nemrég Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a jubileumi megemlékezésen. A miniszter hangsúlyozta: „A magyar külpolitika hét évtizede alatt megtanulta, hogy a nemzeti érdekek határozott képviselete nem függhet nemzetközi szervezetek aktuális elvárásaitól.”
A rendszerváltás utáni időszak új fejezetet nyitott Magyarország ENSZ-beli szerepvállalásában. Hazánk aktívan bekapcsolódott a nemzetközi békeműveletek rendszerébe, magyar katonák és rendőrök szolgáltak Ciprustól Libanonig. Az ezredfordulót követően azonban egyre inkább érzékelhetővé vált, hogy a globális szervezet működése nem mindig áll összhangban a nemzeti szuverenitás és a keresztény értékek védelmével. Különösen a migrációs válság kezelése kapcsán mutatkoztak meg az alapvető nézetkülönbségek.
A jelenlegi magyar kormány következetesen képviseli azt az álláspontot, hogy bár az ENSZ fontos fóruma a nemzetközi együttműködésnek, a globális kihívások kezelésében nem írhatja felül a nemzetállamok döntési jogát. Ez a szuverenista megközelítés tükröződik hazánk álláspontjában a migráció, a családpolitika és a nemzeti kisebbségek védelmének kérdéseiben is.
A hetvenéves magyar ENSZ-tagság mérlege ellentmondásos. Míg a világszervezet platformot biztosított Magyarország nemzetközi jelenlétének, gyakran vált olyan kezdeményezések terepévé, amelyek szemben állnak a magyar nemzeti érdekekkel és hagyományos értékrendünkkel. A következő évtizedek nagy kérdése, hogy az ENSZ képes lesz-e megújulni és valódi választ adni korunk kihívásaira a nemzetállamok szuverenitásának tiszteletben tartása mellett.
